Kvalitatív kutatás

Milyen reakciókat vált ki a termékem, a márkám az emberekből? Miért sikeres az egyik márka, de a másik nem? Hogyan alkot véleményt a célcsoportom a termékemről? Milyen szokásokkal, attitűddel rendelkeznek a fogyasztóim?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdések felmerülése esetén alkalmazunk kvalitatív kutatási módszereket.

A kvalitatív piackutatás jelentős mértékben hozzájárul a fogyasztók egyéni motivációinak és viselkedési mintáinak megértéséhez, és ez segíti ügyfeleinket növekedési céljaik elérésében.

A kvalitatív vizsgálatok, mint egy nagyító hozzák közel és fedik fel az emberek, mint vásárlók jellemzőit. A lehetőségek feltárása és a mélyreható insightok megtalálása szempontjából döntő jelentőségű bepillantani a megkérdezettek egyéni vágyaiba, indítékaikba, szokásaiba és beállítottságába.

Éppen a kvalitatív kutatásban szembesülünk állandóan a „mit mond” és a „mit gondol” közötti eltéréssel: A megkérdezettek ugyanis nem mindig azt gondolják, amit mondanak, és nem mindig azt mondják, amit gondolnak vagy éreznek. Éppen ezért döntő jelentőségű a kifejezésbeli vagy gondolkodásbeli akadályokon túllépni, és az emocionális szinten rejlő vágyakhoz, motivációkhoz és beállítottsághoz hozzáférni.

Kvalitatív módszereink széles portfóliója képezi a megfelelő kutatástervezés alapját, amelyet ügyfeleink igényeire szabottan alakítunk ki, és amelyet a tapasztalt pszichológusokból, szociológusokból, antropológusokból álló csapatunk állít össze.

Minden egyes projektet egyedileg bírálunk el abból a szempontból is, hogy a kutatási célokat melyik módszerrel tudjuk a lehető legmegfelelőbben elérni.

Az optimális eredmények elérésével kapcsolatosan kérj tanácsot szakértőinktől!

A kvalitatív piackutatás klasszikusai

Milyen kvalitatív módszereket használunk leggyakrabban?

Fókuszcsoportos beszélgetések

Interaktív beszélgetés egy tapasztalt kutatásvezető közreműködésével, amely így a fejlesztések és értékelések jó fórumául szolgál, valamint a kreatív légkörön, spontaneitáson és a sokféleségen keresztül feltárja a különböző véleményeket is. A fókuszcsoportokat stúdiónkban élőben vagy online felületeken keresztül egyaránt hatékonyan tudjuk a kutatási kérdés szolgálatába állítani. Mindkét esetben van lehetősége ügyfeleinknek, hogy élőben vagy felvételről követhessék a beszélgetéseket.

Mélyinterjúk

Egyéni, páros vagy triád interjúk kifejezetten intim, nyugodt légkörben. Ezeket stúdiónkban vagy otthoni helyszínen tartjuk, melyek révén csoport-torzítási hatás nélkül mély információk nyerhetőek.

Különösen alkalmas erős társadalmi elvárások által befolyásolt, fokozottan bizalmas, illetve nagyon összetett témák esetében.

SmartView

A SmartView egy olyan innovatív online platform, amely segítségével gyorsan, egyszerűen betekintést nyerhetünk a fogyasztók mindennapjaiba, és mélyebben megérthetjük mozgatórugóikat.

Miért jó a cégednek? A videóból megtudhatod!

Etnográfiai kutatás

Az etnográfiai kutatások során a fogyasztók – üzletfelek – célcsoportok megfigyelésére természetes környezetükben kerül sor. Ide tartoznak az „in-home” interjúk, az „accompanied shopping” (elkísért vásárlás) vagy az életvilág-kutatások (naplók, kollázsok, fényképes dokumentációk).

Az etnográfiai kutatásoknak számtalan formája, megoldása létezik, személyes és digitális eszközök kombinálásával.

Szemiotikai kutatás

A Szemiotika a jelek tudománya, amely arra épül, hogy a szélesen értelmezett kultúrát az emberek viselkedésének lenyomataként értelmezi. A szemiotika nem megkérdezi az embereket, hogy mit gondolnak, merre megy a világ, hanem körülnéz a környezetükben és az alapján von le következtetéseket róla.

A kultúrát, amelyben élünk érdemes úgy nézni, mint az emberek és az őket körülvevő dolgok kapcsolatának jeleit. Ez a megközelítés az emberek megkérdezése helyett az általuk a világban hátrahagyott, illetve a tömegkultúra által „ottfelejtett” nyomokból tárja fel és jelzi előre a trendeket, a változás irányát.

Egy termék csomagolása vagy reklámja is egy „jel”, amelynek visszafejtése – dekódolása irányt mutat a fejlesztésben. De ha például az a cél, hogy termékünket magasabbra, prémium kategóriába soroljuk a szemiotika segít feltárni azokat a kódokat, amelyeket a vásárlók automatikusan prémiumként fognak értelmezni.

Képzett szakembereink számos területen tudják ezt a nálunk még az üzleti világban csak ritkán alkalmazott módszert a növekedés szolgálatába állítani.

Kantar márkázott megoldások

Milyen saját fejlesztésű módszereket alkalmazunk?

NeedScope™

A Needscope™ egy márkapozícionálásra és vevői igények szegmentálására szolgáló holisztikus eszköz.

Azon a feltételezésen alapul, hogy a vásárlói döntések valódi mozgatórugói az érzelmek, és ezáltal lehetővé teszi az érzelmek megértését és mérését, méghozzá úgy, ahogy az a hagyományos kutatásokkal nem lehetséges.

A fogyasztói motiváció világelső kutatási eszköze. Eddig több mint 3 000 projektben, 70 országban és számtalan szektorban vetették már be, a hagyományos fogyasztási cikkek, gépkocsik, pénzügyek, IT/telekommunikáció vagy akár a gyógyszeripar területén.

SuperGroup™

Új termék-, pozícionálási vagy kommunikációs ötletekre, egyedi problémamegoldásokra van szükségetek?

A SuperGroupTM módszerrel izgalmas, innovatív, friss ötleteket tudunk szolgáltatni.

Ez egy ötletgenerálásra és koncepcióalkotásra irányuló 1-2 napos műhelymunka, amelyen az ügyféltől érkező csapattagok, a marketingmunka igényeire speciálisan kiképzett szakértők, valamint különlegesen kreatív fogyasztók vesznek részt.

SuperClinic™

SuperClinicTM módszerünk segíti ügyfeleinket a koncepciók tökéletesítésében.

Kreatív fogyasztók és ügyfelek bevonásával a koncepció folyamatos, az egyik csoportról a másikra, az előzőek által tanultakat folyamatosan beépítő értékelésével és optimalizálásával tudjuk finomhangolni a vizsgált koncepciót.

Insightment™

InsightmentTM módszerrel a kielégítetlen fogyasztói igényeket térképezzük fel, rendszerezzük és strukturáltan szolgáltatjuk ügyfeleinknek releváns fogyasztói insight-okon keresztül. Ezt egy félnapos, az ügyfél részvételével zajló workshop formájában tárjuk fel.

Online fórum

Interaktív eszmecsere online fórumon, szakértői moderálás bevonásával.

Ennek a módszernek az előnye az, hogy a társadalmi elvárások háttérbe szorulhatnak és az anonimitás révén lehetségessé válik a nehezebb témák vagy nehezebben elérhető célcsoportok kezelése is.

Koncepcióírás

Akár új, akár meglévő márka és annak terméke szorul fogyasztói megmérettetésre azt valamilyen módon be kell tudni mutatni a fogyasztók számára. Ezek a marketing koncepciók – lehetnek csupán szövegesek vagy illusztráltak.

Munkánk során sok tízezer ilyen koncepció fordult meg a kezünk között, és azt tapasztaltuk, hogy gyakran a koncepciók nem eléggé érthető, vagy stilárisan csiszolatlan kivitele ’buktatta meg’ az egyébként vonzó ötletet. Ennek elkerülésére hoztunk létre olyan szabályrendszert, amelyen végigvezetve a koncepciót készítő csapatot az ilyen buktatók biztosan elkerülhetőek.

Egy-egy koncepció kidolgozására csupán néhány órás workshop is elegendő, amely biztosítja, hogy a megfogalmazás támogassa az ötletet.

Tudtad?

Számos kutatási kérdés megköveteli a hibrid kutatásokat, amikor kvalitatív és kvantitatív módszereket egymásra építve érdemes alkalmazni.